Sohase mondd, hogy késő!

Deshun Wang: Sohase mondd, hogy késő!

Egy nagyszerű történet az emberi akaratról és kitartásról, mely meghozta Deshun számára a sikert . Egy nagyszerű
példa arra, hogy soha sem késő saját álmainkért, céljainkért tenni és megvalósítani még akkor sem, ha már azt
hisszük, hogy elkéstünk, megöregedtünk és már nincs esélyünk elérni a célt.

Sohase mondd, hogy késő!
Hanem azt, hogy most jött el az ideje….
(Müller Péter)

Ő az élő példa arra, hogy soha sem szabad feladni!

A 80 éves Deshun Wang elárulja a titkát! Az 1936-os születésű kínai férfi 80 évesen kezdett modellkedni, de máris megszerették Kínában és elnevezték a "legszexisebb nagypapának". “ A kor csak egy szám” – mondja Wang,
és ő aztán igazán tudja, hogy soha, semmit nem késő elkezdeni az életben.


 Wang korához képest elképesztő formában van, 50 éves kora óta gyúr, 70 évesen lendült bele igazán az edzésbe, 79 évesen került először a kifutóra.

 

 


Amikor a titkáról faggatták ezt válaszolta:

Az egész a lelkiállapotról szól. Nem az életkorról.
A természet meghatározhatja a korodat, de a lelkiállapotodat csakis te határozhatod meg. Idén 80 éves vagyok, és még mindig rejlik bennem valami. Még mindig vannak elérendő álmaim. Higgyetek nekem, fel kell tárni a lehetőségeket. Amikor arra gondolsz, hogy túl késő, légy óvatos, és ne engedd, hogy ez legyen az ürügy arra, hogy feladd.

Nézd meg a videót, nagyon inspiráló.

Hát akkor hajrá!
Retro TV torna: Idősek is elkezdhetik!


Ez is érdekelhet:

Robert Marchand 105 éves kerékpáros rekorder  
Greta Pontarelli 61 éves, rúdtáncos
Lloyd Kahn 78 éves gördeszkás

Motiváld és inspiráld ismerőseidet egy megosztással!


És a végén egy kis elme fitness!
  

    Használd az
      INGYENES
Elme Tréner szoftvert!
       

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás