Kreativitás fejlesztése

A kreativitás az agyban keletkezik.

A nagy agyunk két féltekéből áll, a bal félteke a jobb oldalunkról, a jobb félteke a bal oldalunkról gondoskodik, tehát keresztirányú kapcsolat áll fent.

Agyféltekék funkciói:

bal agyfélteke: fogalmakban gondolkodik, logika és a nyelvi intelligencia helye, analizál, szervez
jobb agyfélteke: képekben gondolkodik, fantáziadúsan viselkedik, érzelmek, intuíció helye

Mára már kiderült, hogy a két agyfélteke harmonikus működése szükséges a kreativitáshoz.
Hisz nem elég egy jó ötlet, ami kipattan a fejünkből, hanem a gyakorlatba is át kell ültetni, azaz meg kell valósítani. A két agyfélteke rengeteg idegszállal van összekötve.

“A kreativitás csupán a dolgok összekapcsolását jelenti. Ha megkérdezed a kreatív embereket, hogyan értek el valamit, kicsit bűnösnek fogják magukat érezni, mert valójában nem csináltak semmit. Csak megláttak valamit, ami egy idő után nyilvánvalóvá vált számukra.” – Steve Jobs

Legtöbb személy valamelyik fajta gondolkodásmódot előnyben részesíti a kettő közül.
És vannak olyanok, akik képesek egyenlő módon használni mindkét agyféltekéjüket.
A kreativitás felnőttkorban is kiválóan tanulható, fejleszthető és alkalmazható képesség.
A kreativitás olyan képesség, mint a sielés, főzés, tanulás stb..

"Az ötletszerű kreativitás ugyanolyan módszeresen tanulható, mint a matematika."
Edward de Bono, napjaink legismertebb kreativitás kutatója.

A kreativitást fejlesztő gyakorlatok, amiket érdemes rendszeresen használni: Itt találod.

Kreatív személyiség jellemzői, a teljesség igénye nélkül:

kifejezett tudásvágy, intenzív kíváncsiság, erős intellektuális késztetés, ingerérzékenység, jó önbizalom, kitartás, szorgalom, kötetlenségtudat, kezdeményezési szellem, önálló gondolkodás, fizikai és mentális aktivitás, érzelmi stabilitás, kétértelműség, bizonytalanság kedvelése, spontaneitás, leleményesség, ötletesség, egyedi látásmód és jó lényeglátás, váratlan vagy furcsa helyzetek iránti nyitottság

Teszteld az agyad

Melyik irányba forog? (Kattints rá a képre!) 

agyfélteték összehangolása                                     

            

 

Ha a forgás az óramutató járásával megegyező, tehát balról jobbra történik, akkor az adott pillanatban inkább a jobb     agyféltekédet használod. Ha viszont jobbról balra, az óramutató járásával ellenkező irányban forog, akkor pillanatnyilag inkább a bal agyfélteke tölti be az uralkodó szerepet.  Amennyiben el tudod érni azt, hogy a te általad kiválasztott irányba forogjon, tehát ide-oda félfordulatokat tegyen, az azt jelenti, hogy abban a percben megtanultad uralnikét agyféltekéd működését, azaz optimálisan összehangoltad azokat

Agyféltekéket harmonizáló gyakorlatok

BodyTalk: Agyféltekék gyakorlat       BodyTalk: agyféltekék gyakorlatok
      Amikor ezt a technikát gyakoroljuk, akkor összehangoljuk az agyféltekék 
      közötti  kommunikációs  hálózatot

 

         Agyféltekék harmonizálása gyakorlatokkal

 

 

              
         Vess be minden eszközt a fejlődéshez!
                   Használd minden nap az
                           INGYENES    
         Elme Tréner szoftvert is! 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás